Holdhercegnő 2. - Érdekes idegen

Maria felállt az asztaltól s a hosszú folyosón egyenesen a konyha felé vette az irányt. Miközben ment, eszébe jutott az, mikor legelőször sétált errefelé Wrolf vezetésével. Milyen rég is volt! Akkor még kicsit félt a kutyától, mert igaz megvédte, de ennek ellenére külseje és megjelenése azt a tudatot keltette az emberekben, hogy olyan, akár egy oroszlán, ami , mint később kiderült, igaz is volt. Most viszont már kinevette magát, ha csak arra gondolt is, hogy megijedt ettől a hűséges jószágtól. 

A folyosó végén megállt s kicsit hallgatózott, mert tudni akarta, hogy nem zavarja-e a szakácsot. Bentről csak dúdolászás ütötte meg a fülét, így óvatosan kinyitotta az ajtót és bement. Abban a pillanatban, mikor belépett, ínycsiklandó illatok keveréke csapta meg, melyek az egész helyiségben átjárva csalogatták beljebb. A konyha közepén egy szépen elrendezett asztalon sorakoztak a finomságok. Volt ott minden: tejútpitétől kezdve a csillaghabcsókig. Maria azt se tudta, merre nézzen ámulatában. A szakács  sorjában vette ki a sütőből a desszerteket s csak később vette észre, hogy nincs egyedül.

- Jó reggelt, azaz jó napot, kisasszony. Nem is vettem észre. Minek köszönhetem látogatását ilyen időben szerény konyhámban? - kérdezte mostmár vendége felé fordulva.

- Jó napot, Jamben úr. Nem akartam zavarni, csak Lovedaytól hallottam, hogy ma kivételesen nagy fogást készít, így gondoltam megnézem.

- Helyesen cselekedett. A fiatal hölgyeknek a legjobb oktatás, ha megnézik, hogyan készül el az ínycsiklandó főfogás - ment közelebb egy nagy fazékhoz, majd levette a tetejét - íme, a saját receptem alapján készült híres-neves babgulyás.

Maria óvatosan közelebb lépett a fazékhoz.

- Csak bátran, nézzen bele!

Belenézett s máris megcsapta a jó illatok kavalkádja, mely kissé éhessé tette, pedig nem volna rá oka e kiadós reggeli után. Jó nagyot szippantott belőle, majd hátrébb ment, mert Marmaloude különböző fűszerekkel a kezében beleszórt néhányat a levesbe.

- Na, lássuk csak! Valami még hiányzik belőle, de nem tudok rájönni, hogy micsoda... talán... Á, megvan! - kiáltott fel, majd egy kisebb üveg felé nyúlt. - Hogy is felejthettem el? A bors - szórta bele. - Megkóstolja, kisasszony?- tartott egy kis kanalat a lány felé.

- Igen, persze - mondta, majd egy kicsit vett belőle. - Hhmm....ez nagyon finom.

-Ugye? Na ez lesz az a nagy fogás, amire ti vártok. De majd csak ebédre - tette félre a többi ételhez.

- Nos, köszönöm Jamben úr, hogy beavatott a főzés rejtelmeibe. Majd várom az ebédet.

- Igazán nincs mit. És máskor is szívesen látom a konyhámban, de legközelebb szóljon, ha jön, hogy legyen időm felkészülni kiskegyed fogadására.

- Rendben. Viszlát! -lépett ki az apró ajtón, majd sietve eltávozott a konyhából.

Léptei felgyorsultak s útját egyenesen a kert felé vette. Mikor kilépett a ragyogó napsütésbe, már elfelejtette éhségét, melyet az imént érzett. Átvette helyét a kalandvágy és a mozgás akarata, melyre már reggel óta vágyott. Odament az istállókhoz, hogy felnyergelje lovát, mikor nagy meglepetésére Digweedet találta ott, aki már elvégezte helyette a feladatot. Mikor Mariát meglátta így szólt:

- Bátorkodtam és magam nyergeltem fel a lovát, kisasszony. Remélem ez nincs ellenére? -nyújtotta a kantárszárat a lány felé, aki nagy meglepettségében csak állt s nem vette észre a felé nyújtott tárgyat.

- Honnan tudta, hogy ma  lovagolni megyek? - kérdezte csodálkozva.

- Loveday asszony mondta, hogy a konyhában tartózkodik, és, hogy amíg ott van, tegyem meg ezt önnek, bár mikor hallottam, hogy mit tervez a mai napra, akkor már megfordult a fejemben.

- Ó, nagyon szépen köszönöm - fogta meg a nyerget, majd egy gyakorlott mozdulattal felugrott a ló hátára.

- Igazán nincs mit, kisasszony. Kellemes időtöltést!

- Köszönöm! - kiabálta már messzebbről, majd lovát kiirányította a kastély kertjéből. Mikor már bőven kiértek a természetbe, Maria vágtára váltott s az állat úgy szaladt előre lobogó sörényével, mint a könnyű szellő. Patájával nagyokat trappolt a füves részen s karcsú alakjának köszönhetően gyorsan haladt.

A természet gyönyörű volt, tele virágokkal s még sok olyan növénnyel, melyeket nem minden nap lát az ember. Nagy pusztákon keresztül haladva mentek, melyeken csak száraz fű borította a talajt s néhol az út szélén hosszú ágú fák is, melyek körbeölelték a hatalmas sík terepet. Ide csak elég ritkán járt ki a lány, mert azelőtt inkább az átokkal kellett foglalkoznia, de mostmár örült, hogy kedvére eljöhetett e helyre, mely oly frissítő s valamiért nyugodt is volt egyszerre. Nem messze tőlük néhány földműves is munkálkodott s nem is figyeltek rájuk. Napjuk nagyrészét a munka tette ki, így családjukkal csak este találkoztak. Maria, mint régen, most is kissé megsajnálta őket s néha elgondolkozott azon, hogy neki őket nézve nincs is olyan rossz dolga ott, a kastélyban. Ha ők napokat dolgozva bírják a munkát, akkor ő, akit mindig kiszolgálnak, mert a nagybátyja nemes úr szintén bírja a napi egy órás tanulást. Az még nem is annyira fárasztó.

Ezekkel a gondolatokkal ment végig a pusztán s gondolatmenetét az zavarta meg, mikor egyszer csak azt vette észre, hogy Periwinkle megáll s kérdőn nyerít egy nagyot. Maria nem értette, hogy mi történt, így alaposan körbenézett s megértette: a lova azért állt meg, mert régen arra tanította, hogy csak eddig viheti. S ez nem is csoda, ugyanis az erdő előtt álltak, ahová az állattal együtt még nem ment be. Óvatosan végigsimított a ló sörényén s suttogva így bátorította:

- Sssss. Nyugalom, nincs semmi baj. Ez csak az erdő. Már be szabad mennünk ide, ne félj -simogatta s adott egy apró puszit a nyakára, bár valójában még ő is félt egy kicsit, hiszen már rég nem volt erre s nem tudta mire számítson, ha bemegy. Azonban kíváncsi is volt, s úgy érezte, hogy hívja őt a természet. Lassan megrázta a kantárszárat, előre parancsolva ezzel a lovat is, mely bizonytalanul, de elindult a fák sűrűjébe.

A nagy tölgyek nem engedtek be sok fényt az erdőbe, s ahol mégis van egy kis fényoszlop, ott is nagy árnyék lepte be az erdő nagy részét. Mindenhol madárcsicsergés s állatok hangja ütötte meg a csendet. A természet szép zöld színben pompázva ölelte körül  őket és még a nagy komor fákban is előfordultak élénkebb színek, melyek érdekessé varázsolták a hangulatot. Már egy jó ideje sétálhattak, mikor egyszer csak puskalövés hangja csattant fel a levegőben s a környéken lévő összes madár riadtan kapott szárnyra, hogy menedéket keressen. Maria nagyon megriadt a hangra s nemcsak ő, hanem a lova is összerezzent alatta. Vajon ki lövöldözi az állatokat?  Pár perc múlva újra lőttek s ezúttal sikeresen eltalálva egy madarat, aki utolsó erejéből próbált továbbrepülni nem sok sikerrel, mert nem messze tőlük le is esett. Maria leszállt a lova hátáról s odakötötte az állatot egy vastag fához, majd elkezdett rohanni abba az irányba, ahonnan  a madarat látta leesni. Nem kellett sokáig nézelődnie: az állat egy kis tisztás közepén vergődött a földön s mikor meglátta a felé igyekvő lányt még jobban megijedt. Maria lassabb tempóra váltott s mikor odaért elé, leguggolt hozzá, majd óvatosan szemügyre véve látta, hogy a madár jobb szárnya sérült meg.

- Nyugalom, nem foglak bántani - mondta, majd lassan elővett zsebéből egy kis kendőt s azt óvatosan a szárnya köré tekerte. Eközben egyre közeledő léptek zaja hallatszott s a bokorból hirtelen kiugrott valaki. Maria is hallott valamit, így gyorsan megfordult s szembetalálta magát egy nála fél fejjel magasabb fiúval, aki mintha meglepődött volna azon, hogy őt látta. Barna haja a szemébe lógott s öltözéke kissé vadon élő életmódról tanúskodott, ugyanis szintén barna nadrágja és pólója mellett hátán nyílvesszőtartót is vitt magával. Másik kezében egy hosszú puskát tartott s füstölgő végéből arra lehetett következtetni, hogy nemrég használhatta. A fiú még közelebb lépett hozzá, majd célratörően feltette a kérdést:

- Hol van? 

Maria tudta, hogy a madárra gondol s már az is megfordult a fejében, hogy talán ő lőtte le, így megkérdezte:

- Maga volt? Maga volt az? - mikor a második mondatot kiejtette, hangja már egyre dühösebbé vált s ezt a fiú is érzékelte.

- És ha igen? Mit számít az önnek? - kérdezte vállat vonva, s erre a lány arca még jobban vörös lett a haragtól. Ez az ember egy állatgyűlölő!

- Nagyon is sokat számít! Minek tette ezt?! Mit ártott magának az a szerencsétlen állat, hogy ezt érdemelte?! - ordibált az idegen arcába.

- De hát....ez a vadászat lényege. Tán nem tudta, kisasszony? - kérdezte most már érdeklődve, mert nem gondolta volna, hogy van olyan,  aki így kiáll az állatokért.

- Na és még ez is! Ha nem tudná, ez itt védett terület és a vadászat szigorúan tilos. Meg nem illik más erdejében vadászni!

- Ó, ez itt mind valakié? - kérdezte álmélkodva a fiú.

- Igen, és még ez az egész terület. De nem a miénk, hanem a De Noiroké.

- Azok meg kik?

- Először árulja el, hogy ki maga! - erre a fiú közelebb lépett, Maria pedig kissé hátrahőkölt.

- Ne féljen tőlem. Nem fogom bántani csak bemutatkozom - a lány erre elpirult, mert nem akarta, hogy lássa rajta meglepettségét. Az idegen lágyan megfogta Maria apró tenyerét és megpuszilta, majd felnézett s így szólt: - Kisasszony, engedje meg, hogy bemutatkozzam, a nevem Dán Viktor és csak nemrég költöztünk ide a családommal.

- Igazán egyedi neve van - erre ő is odanyújtotta a kezét s bemutatkozott - Maria Merryweather vagyok. Az édesapámmal éltem Londonban és mikor meghalt, ideköltöztem a nagybátyámhoz, Holdföldére. A mi családunk Merryweather és azok - mutatott a vár felé - pedig De Noirok.

- Ááá, így már mindjárt tisztább. Szóval az övék ez az erdő? Hát... bocsásson meg, amiért itt vadásztam, csak tudja... mi a vadászattal foglalkoztunk és nem tudtuk, hogy itt tilos.

- Semmi baj, borítsunk fágylat az ügyre  -mosolygott Maria.

- Ó Maria! Ön túl rendes. De tudja mit? Tegeződjünk!

A lány eléggé lázba jött, mert nem gondolta volna, hogy ilyen jól kijön ezzel a sráccal, így hát rögtön bele is egyezett a tegeződésbe. Kezébe kapta a madarat, majd elkezdtek sétálgatni az erdőben egyre beljebb.

- Na és mondd, mit szoktál csinálni nap mint nap? - kérdezte Viktor izgalomtól csillogó szemekkel, melyeket a lány szépsége és lelkének tisztasága váltott ki belőle. Úgy látszott, ő is örült annak, hogy megismerkedtek egymással.

- Hát... általában olvasok vagy tanulok, de szoktam hímezni is.

- Hasznos. Na de ha ilyen előkelőbb dolgokkal foglalkozol, akkor mit keresel az erdőben? Nem gondolod, hogy kissé veszélyes ez egy úrilánynak?

- Ami a veszélyt illeti, már elmúlt. Számomra a De Noirok voltak veszélyesek, de már megjavultak mind.És... szeretek itt sétálni. Olyan megnyugtató. De még jobb lenne, ha volna kivel...

- Ezt meg hogy érted? Tán nincsenek barátaid?

Ezen Maria elgondolkozott, majd óvatosan megrázta a fejét.

Ezután olyasmi jött, melyet a lány még napokig képtelen volt felfogni: Viktor vállánál fogva megállította, majd szembefordította magával. Azután közelebb húzta  s egy puszi kíséretében átölelte és ezt suttogta a fülébe: - Ne aggódj, hercegnő. Én leszek a barátod. Ha idejössz, megtalálsz.

Azzal elhúzódott tőle, majd vissza se nézve úgy elszaladt, mint a villám. Maria azt se tudta, hova tűnt. De eszébe jutott az EBÉD! Jaj, ne! Haza kell érnie!

Gyorsan visszament Periwinklehöz és magával vitte madarát is. Gyorsan rápattant, majd hazavágtázott vele. Útközben csak Viktor szavai jártak a fejében: "ha idejössz, megtalálsz". És vajon miért puszilta meg?

Holdhercegnő 2. - Felejtsem el?

A báli események hamar lezajlottak. Talán kicsit túl gyorsan is. Már minden csak emlék marad csupán, s ami megtörtént, az már a múlté. De mégsem lehet nem megtörténtté tenni a dolgokat. Ahogy azt szokták mondani: az idő kereke nem áll meg, csak megy tovább, megy, mintha valami láthatatlan erő irányítaná s minek a múlton töprengeni, ha előtted a jövő, melyet még kedvedre formálhatsz, alakíthatsz. Ezt, igaz mindenki tudja, de valaki nem fogadja  meg, mint jó tanácsot s így nagy hibát vét, mert csak rágódik egy dolgon, mely már megtörtént.

Pontosan ezt a hibát követte el Maria is, aki most éppen ágyában ülve gondolkozik az estélyen s nem tudja fejéből elhesegetni azt a rossz érzést, amely gondolatait lefoglalta. De hát ha valaki felkéri egy táncra, akkor azt illik elfogadni. Mindig ezt tanulta Londonban is, ahol már több bálban megfordult, mint eddig itt a vidéken. S legalább volt valaki olyan udvarias és rosszkedvét látva fel akarta vidítani valamivel. Most, hogy jobban belegondolt, az a David nem is olyan rossz fiú, sőt nagyon kedvesen viselkedett vele. Talán még Robinnál is jobban. Nem, ez butaság, miket gondol! Ő Robint szereti, aki viszont nem biztos, hogy ugyanazt érzi iránta, mint ő. Ki tudja, talán ez volt élete legnagyobb baklövése. Viszont imád táncolni, s ha Robin nem volt képes felkérni, hát vessen magára! Tud ő mással is lenni. Miért pont Ő kéne neki? Lehet, hogy Robint nem is érdekli ez az egész dolog, s biztos már rengeteg lánnyal táncolt. Miért pont őt kérné fel, mikor több tucat csaj vár arra, hogy a közelében legyen. Mariát ez a gondolat nagyon elszomorította s mostmár akárhogy is próbált elaludni, nem jött álom a szemére. Serena is ott volt mellette s abban a megtiszteltetésben részesült, hogy minden este a lány mellett aludhatott, bár Miss Heliotrope először nem helyeselte az ötletet, végül beadta a derekát. Még csak alig múlt tizenegy óra s a szobát mégis kellemes csend szállta meg. Ez volt az igazi kincs annak, aki a vidéken élt.  Hiszen nem mindenhol van ám úgy, hogy ilyen hamar nyugalom telepszik egy helyre, mikor még éjfél se múlt el. 

Maria toronyszobája ilyenkor is jó hangulatú s nyugodt  hely. Árad belőle a béke  és a védelmet nyújtó hangulat. Ebben a szobában csakis gyönyörködni lehet, hiszen itt minden oly varázslatos és titokzatos. Igaz, Maria már régóta itt él e kastély falai közt ebben a szobában, mégis néha rácsodálkozik ő is arra, hogy milyen varázslatos kis helyiség az ő birodalma. 

A plafonról még mindig látni lehet az égbolton pislákoló csillagokat, melyek olyanok ott fent, mintha több fehér kis lámpás lebegne az égben. És végre már nem kell attól félni, hogy  lezuhannak, mint a hulócsillagok, jelezve az átok közeledtét. Ez a harmónia és béke töltötte be az egész völgyet aznap este. Nem messze az ágytól, pedig a kandallóban lobogott egy kis tűz, melyet, mint már tudjuk Jamben úr alapos munkájának lehetett köszönni. 

Maria a csillagokat kémlelve a plafonon átölte Serenát s a nyúl fülét cirógatva így sóhajtott:

- Jaj, istenem, Serena! Úgy örülök, hogy elmúlt az átok! Az a sok aggodalom már mind a múlté -mondta, majd még egy sóhaj után így szólt: -Szerinted rosszat tettem ma este? De hiszen én csak táncoltam egy fiúval, aki nem Robin. Talán ezért csak meg tud nekem bocsátani...

Ekkor halk kopogás hallatszott a toronyszoba kicsi tölgy ajtaján, mire Maria kiszólt:

- Szabad! - erre belépett az illető, aki nem más volt, mint....

- Miss Heliotrope?

- Maria! Csak én vagyok az, drágám...ugye nem ébresztettelek fel? - lépett beljebb az apró ajtón, melyen alig fért át.

- Nem, persze, hogy nem. Nem tudok elaludni... - mondta Maria, mire felült ágyában s álmos tekintetét nevelőnőjére szegezte.

- Csak tudod, hangokat hallottam s azt hittem, hogy valami baj van - ült le a lány ágya mellé egy kis székre. Na tessék! Ez tipikus Miss Heliotrope, aki mindenből nagy ügyet csinál! Mindenen aggódik, főleg ha Mariáról van szó! Miért kell minden bolhából elefántot csinálni? - gondolta a lány, miközben a nő aggódó tekintetével fürkészte őt.

- Nincs semmi gond, higgye el. Csak magamban, vagyis Serenához ö... beszéltem - mondta, mert ő sem hitte el, amit most mondott. Pedig ez volt az igazság.

- Ó, értem. De tudd gyermekem, ha bármikor lenne valami, ami miatt bánkódnál, akkor azt nekem nyugodtan elmondhatod. Nem jó ám magadban tartani azt, ami bánt. Jobb, ha minél előbb megbeszéljük és majd meglátod, hogy utána sokkal könnyebb lesz a dolog.

Ezen a lány elgondolkozott. Most mondja meg a nevelőjének azt, ami valóban nem hagyja nyugodni? Ossza meg vele lelke legféltetebb titkait? És mondja meg neki, hogy szerelmes lett Robinba? De mielőtt bármibe is belekezdett volna, a nevelője megelőzte:

- Tudom, hogy van valami gondod. Ezt már a bálon is észrevettem rajtad. Látszott az arcodon, hogy legbelül nem hagy nyugodni valami. Hát elmondanád nekem?

Maria nagy levegőt vett s végül belekezdett mondandójába:

- Nos... ami azt illeti, tényleg van egy apró kis gondom. Ami már vagy egy hónapja nem hagy nyugodni és a mai estén még jobban bebizonyosodott. Tudja... Robinról van szó. Valahogy úgy érzem, hogy mostanában nem nagyon érdeklem, pedig az átok beteljesülésének napján szerintem ő is szeretett engem. És most, pedig mintha már nem is lennék itt... egyszerűen levegőnek néz és csak akkor szól hozzám, ha muszáj.

Miss Heliotrope hevesen bólogatott s látszott rajta, hogy próbálja feldolgozni ezt a sok információt, melyet most megosztott vele neveltje, végül így szólt:

- Értem már. Nos, Maria azt kell, hogy mondjam erre, hogy talán mégis jobb lenne, ha adnál ennek a fiúnak egy kis időt arra, hogy magában is tisztázhassa, hogy szeret-e téged vagy sem. Tudod, néha csak ez kell nekik. Lehet, sőt biztos vagyok abban, hogy szeret téged és ezzel most nem tud mit kezdeni, így azt a taktikát választotta, hogy amíg csak lehet kerül. Végül, ha türelmes maradsz, majd meglátod, hogy mindennek eljön az ideje.

- De hát miért? Miért jó az ha kerül engem? - fakadt ki Maria - Ő ezt nem tudja, hogy milyen érzés?! Van egyáltalán fogalma róla, hogy mit szenvedek én itt el, miközben ő azon gondolkozik, hogy egyáltalán szeret-e engem?! -kiabálta, miközben kikecmergett ágyából s levágta magát a kis kandalló melletti székre. Serenát is odavitte s simogatva bundáját ideges tekintete a tűzbe meredt.

- Kicsit halkabban, Maria! Felébreszted az egész kastélyt - csitítgatta a lázadó gyermeket. -Én csak annyit tudok mondani, hogy ne légy ilyen hirtelen haragú vele szemben, mint ahogyan most tetted. Meglátod, az idő mindent megold, csak ki kell várni, míg eljön az alkalmas pillanat. És majd meglátod, hogy beszélni fog veled -mondta, majd felállt. - Most pedig hagylak aludni. És ne felejtsd el, amit mondtam - kilépett a szobából s óvatosan behajtotta az ajtót maga után, nehogy valakit felébresszen az ajtócsapódás.

A lány egyedül maradt gondolataival s persze a már alvó Serenával a kezében. Lehet, hogy nevelőnőjének igaza van? Meg kell fogadnia a tanácsát, ha nem akarja, hogy eleméssze a tanácstalanság nagy tengere. És az előbb vagy utóbb depressziót is okozhat. Így hát elhatározta, hogy mostantól igyekszik minél kevesebbet gondolni Robinra és inkább a vidéki elfoglaltságoknak fogja szentelni idejét, melyekkel csak jóval az átok előtt foglalkozott. Most viszont ideje aludni mennie, ha másnap nem akar karikás szemekkel ébredni. Így gyorsan beugrott jó meleg ágyába s nyusziját átölelve nyomta el az álom.

...

Másnap reggel arra ébredt, hogy a nap egyenesen az arcába sütött. Lassan hunyorogva kinyitotta a szemét s óvatosan felült. Serena már nem mellette, hanem az ágy szélén kíváncsian hegyezgette fülét s ha a nyúl már ébren van, az azt jelenti, hogy biztos elmúlt már 9 óra. Maria odament az íróasztalhoz s mint minden reggel, most is ott várta a finom mézeskalács és a tej. Szép csendben elfogyasztotta, majd kinyitva szekrényét kiválasztott magának egy ruhát, mely most nem volt más, mint rózsaszínű világos otthoni ruhája. Ezután hátrafésülte haját s egy fehér masnival összefogta. Mikor mindezzel kész volt, lesétált a toronyszobából a nappaliig nyúló hosszú lépcsőn s meglepetten látta, hogy már mindenki ébren volt. Sőt, már reggeliztek is. Mikor leért, körbenézett s  meglátta a terem közepén álló nagybátyját, aki unokahúga érkezésére így szólt:

- Nocsak, nocsak! Úgy látom, hogy elég jót aludt az ifjú hölgy. Talán nem ment el tegnap időben aludni? Vagy tán a bál izgatta fel úgy, hogy még fennmaradt?

A lány csak szótlanul állt  s hallgatott. Nem akarta, hogy bácsikája megtudja, hogy meddig maradt fenn este.

- Én csak... fáradt voltam -mentegetőzött.

- Aha, azt képzelem. És arra esetleg nem gondoltál, hogy ne feleddkezz meg róla, mikor reggelizünk. Mert akkor időben megjelenhettél volna. Nem pedig tíz órakor.

- T-t-tíz óra? Az lehetetlen!

- De bizony úgy van. Nézd csak meg!

Maria nem hitt a szemének. Az óra valóban annyit mutatott, melyet nagybátyja az imént említett. De az lehetetlen! Nem igaz, hogy ennyit aludt!

- Ó bocsánat. Én....

-Felesleges mentegetőznöd. Tudom, hogy a bál miatt van. Nem kellett volna, hogy ilyen sokáig tartson, ugye? Na de most menj, a reggelid az asztalon vár.-mutatott az étkezőbe.

Na ezt jól megúszta! Ha bácsikája tudná, hogy valójában miért volt ilyen fáradt, akkor már rég kiakadt volna. 

Mikor belépett a a reggeliző helyiségbe, egy szépen megterített asztalon sorakoztak a finomabbnál finomabb falatok, köztük az egyik kedvence is: tejútpite. Digweed már ott várt rá s udvariasan köszöntötte:

-Jó reggelt, kisasszony. Jót aludt?

- Igen, köszönöm - mondta, majd helyet foglalt és nekilátott az evésnek.

Eközben a szolga továbbállt s a terembe Loveday lépett be.

- Jó reggelt, hétalvó! Kipihented magad? Benjamin bácsikáddal azt hittük, hogy már reggelizni se jössz le -mondta mosolyogva. Ezek szerint ő jót aludt - gondolta Maria.

- Köszönöm, nagyon jót aludtam. Sajnálom, hogy nem sikerült időben lejönnöm.

- Ugyan már! Hiszen örülök, hogy jót aludtál. Használd ki, hogy fiatal vagy és csináld azt, amiben kedved telik!

- Ó, Loveday! Te olyan jó vagy hozzám!

- De hiszen ez csak természetes.  Na és? Mi lesz a programod mára?

- Hát... azt terveztem, hogy ha Miss Heliotrope ma reggel megkímél a tanulástól, akkor elmennék lovagolni egy kicsit.

- Na látod! Ez egy tökéletes program a napod kezdésére. És ne egyél olyan sokat, mert úgy hallottam, hogy Marmaloude ma igen finom ételt készít ebédre. Ha gondolod, meg is nézheted. Már nekiállt a főzésnek.

- Jó, megnézem - állt fel, mert  befejezte a reggelit.

Holdhercegnő 2. - A tánc

Gergő "poénján" mindegyik fiú jót mulatott. Bár a felnőttek nem sejtették miről van szó, örömmel nyugtázták, hogy a fiatalok elvannak. Pedig, ha tudták volna, hogy mi a nevetés tárgya...Ezt bár Robin nem mondta ki, de most, hogy belegondolt jó ötletnek vélte, hogy néha hercegnőkre is vadásszon. Sokkal izgalmasabb lenne, mint a fürge üregi nyúl után iramodni, akinek szinte azzonnal nyomát veszti. És Maria nem is akármilyen hercegnő. Ő az eddigi legszebb lány, akivel valaha találkozott. Szinte eddig csak a klánból és kiskorából ismert lányokat, akik messze nem olyanok voltak, mint ő. Ezért hát nem csoda, ha beleszeretett, bár ezt még magának sem akarta bevallani. Ugyan már! Mégis miket képzel? Hiszen ő csak egy bandita, aki tisztességtelenül szerzi meg, ami az övé( bár igaz már csak egyre gyakrabban lopkodnak). Maria, pedig egy előkelő, finom úrihölgy, aki minden szabályt betart és ragaszkodik elveihez, miszerint a lopás bűn. Nem engedheti meg magának, hogy elrontsa a lány kifinomult modorát, melyet még Londonból hozott.Így hát elhatározta, hogy bármennyire is nehezére esik, de igyekszik visszatartani magát és minél ritkábban fog a jövőben találkozni vele. Azt az ötletét viszont meghagyta, hogy rávadászik, hiszen kár lenne kihagynia.

Maria eközben szintén elgondolkozott. A fiúk hülyéskedése ráébresztette arra, hogy mennyire is szereti Robint. Még abban az egy hónapban sem ment ki a fejéből, hogy mit érez iránta. Igen, be kellett látnia, hogy teljesen belehabarodott. Még annak idején Londonban sem volt olyan fiú, akihez ennyire vonzódott volna. És milyen jó volt, mikor együtt mentették meg a völgyet az átoktól. Onnantól kezdve úgy érezte, hogy sorsuk összefonódott. Nem ment ki a fejéből az a pillanat, mikor nagybátyja "ilyen a sors, nincs mit tenni" megjegyzése után összenéztek s egymásra mosolyogtak. Most, pedig mi van? Robin egyetlen mosolyt sem küld felé s még szóra is alig méltatja. Mintha neki semmit sem jelentett volna a közös munkájuk. Úgy érezte, hogy a fiú nem úgy érez iránta, mint ő. Talán nem is szereti?- Mariának ezek a gondolatok jártak a fejében s a sok töprengésben nagyon el is fáradt. A többi fiú nem zavartatva magát tovább beszélgetett s nem is sejtették, hogy milyen érzékeny témára tapintottak az előbb.Mikor már mindenki befejezte az evést Loveday megszólalt:

- Remélem, hogy mindenki jól lakott, mert az este további része  tánccal fog telni. A vendégek egy elégedett bólintással feleltek s ez pont elég volt arra, hogy Benjamin megszólaljon:

- Digweed! Hozza ki  kérem a régi lemezjátszót a szobámból!- mondta neki. Miközben Digweed elment, hogy eleget tegyen a parancsnak Maria látta, hogy Loveday odamegy Couer De Noirhoz és csöndben mond valamit neki, amit nem értett, mert olyan halk volt, hogy ellepte a hangzavar s erre az  rábólint, majd Loveday visszatér a háziasszony szerepébe és utasításokat adva férjének és Jamben úrnak intézkedik előkészíteni a táncterepet.A két férfi arrébb tolta a padokat és az asztalt, kivéve egy kissebbet, amelyre rágcsálnivalók fognak kerülni, majd így kialakult egy nagy üres tér( lásd fenti kép). Ez pont alkalmas volt arra, hogy elférjen mindenki tánc közben. Mikor Digweed visszatért a lemezjátszóval és egy lemezzel a kezében betett egy lassú keringőt,amire  már rögtön fel is kérte Miss Heliotropot, aki örömmel fogadta.Lovedayt természetesen Sir Benjamin kérte fel s lassan már mindenki a táncolókat nézte és körbeállva dúdoltak  a keringő dallamára. Maria a fiúk mellett állt és irígykedve nézte, ahogyan nagybátyjáék és Digweedék táncoltak. Olyan boldogan  tették mind ezt, hogy öröm volt rájuk nézni. Magában sokszor elképzelte, hogy ő is így táncol Robinnal s olyankor boldogság töltötte el. Annyira szívesen ringatózott volna a karjaiban. De hiába ábrándjai, mert úgy is tudta, hogy Robin nem fogja felkérni. Hogy honnan? Talán nyers modorából s kedvtelen hozzáállásából.

Robin szemszöge:

Ámulattal néztem, ahogyan nővérem Sir Benjaminnal táncol. Sugárzott róluk a boldogság és, hogy mennyire szeretik egymást. És erről is, mint mindig Maria jut eszembe. Az ő kedvessége s szépsége. Elképzeltem, hogy mi is így táncolnánk. Vagyis csak Maria, mert én még annyit sem értek hozzá. De hát ez nem csoda: errefelé nagyon ritkán vannak ilyen táncos esték. Nem úgy, mint Londonban, ahol viszont majdnem minden este rendeznek bálokat. Akármennyire is szerettem volna Mariával táncolni, nem lehet, mert akkor szerintem sokuknak csalódást keltenék tánctudásommal s köztük Mariának, amit aztán tényleg nem akarok. 

A táncosok végül lepihentek, de a zene folyamatosan ment. Loveday odament öccséhez s odasúgta neki:

- Robin! Kérd már fel Mariát! Hát nem látod, hogy csak arra vár szegény? Nézd, milyen szomorú! Menj oda és vidítsd fel! Ennyit azért csak megtehet egy úriember! - rivallt rá.

Robin erre felkapta a vizet s ingerülten, már szinte dühösen s közel nem olyan halkan, mint nővére válaszolt:

 - Azt én is látom, hogy szomorú, de ezt nem tehetem meg, még akkor sem, ha neked ez az egyetlen óhajod, Loveday! Hidd el, hogy nem én kellek ide neki, hanem tudom is én ki... Nem én vagyok az, akire vár, hanem egy igazán jó táncosra! Nálam jobbat érdemel, hidd el! És én meg sem közelítem azt az úriembert, akiről te hablatyolsz nekem! - kelt ki magából.

- Ó, hogy te mennyire önfejű vagy! De aztán ne csodálkozz, ha majd minden lány otthagy egyedül a bál után! - mondta mérgesen Loveday, majd visszament férjéhez.

- Nők! - legyintett utána, majd a többi sráchoz ment.

- Na mi van, öreg? Összekaptatok a tesóddal? - paskolták meg a hátát.

- Hát ja  - húzott nagyot a pezsgőéből.

- Ez van. Ilyenek a nők, látod? Mindent túlreagálnak - mondta Ricsi vigyorogva. - Ha rám hallgatsz, ne vegyél mindent a szívedre. Annak sose jó a vége. Még így beszélgettek egy darabig, mikor látták, hogy David nincs is velük.

- Hát ez meg hova tűnt?- kérdezte Gergő.

- Nem tom. Az előbb még itt volt... lehet, hogy elment inni - mondta nevetve Ricsi. Nem kellett sokáig gondolkozniuk, ugyanis Gergő meglátta, majd egy huncut vigyor kíséretében így szólt:

- Nézzétek, srácok! Úgy látszik, valaki becsajozott... - utalt Davidra, aki épp Mariát készült felkérni egy táncra. Ekkor hangosan elkezdtek füttyögni s persze Gergő megjegyzése sem maradhatott ki a dologból: 

- Hajrá David! Hódítsd meg a hercegnő szívét! Ezután természetesen mind jót nevettek. Maria e megjegyzés előtt örült annak, hogy valaki felkéri táncolni, de ezután már mindenki figyelme rajtuk volt, így teljesen zavarba jött s arca pipacspirosra váltott. David szintén zavarban volt, hiszen ő csak egy nyugodt táncra vágyott, nem pedig ilyen beszólásra. Rajta viszont kevésbé látszott meg, nem úgy, mint szegény Marián. Ennek ellenére Maria elfogadta a felkérést s hagyta, hogy a fiú bevezesse a táncterem közepébe, majd kezét derekára tegye s a másikkal pedig egymás kezét fogták. A lány rátette bal kezét David erős, magas vállára, majd kezdődhetett a tánc. Egyre jobban belejöttek s a végén már egyikük sem volt zavarban. Loveday és Benjamin mosolyogva, Miss Heliotrope csodálkozva, Robin pedig kissé irigykedve nézte őket. Olyan helyesek voltak együtt: Maria a szép, hosszú ruhájában, David pedig fekete öltönyében. Mindketten nagyon jól táncoltak, ezt meg kellett hagyni. 

"Talán mégis fel kellett volna kérnem?" - vívódott magában Robin.

Holdhercegnő 2. - Az ünnepség

Sziasztok! Ez a történet, amit most elkezdtem, a Holdhercegnő filmet fogja folytatni. A sztorit teljes egészében én találtam ki és saját elképzelésem szerint írom tovább. Remélem, tetszeni fog és írtok majd kommenteket. (A wattpadon is megtalálható ugyanez az írásom, ha valakinek le van töltve az alkalmazás.)

Holdföldén minden jól ment, amióta a Merryweatherek és a De Noirok kibékültek. Immár a völgy minden részét megosztották egymással, például az erdő már szabadon járható volt a Merryweatherek számára, a faluba pedig De Noirok is jöhettek. Szinte csak saját házuk számított magánterületnek. Minden oly gyorsan megváltozott, hogy lakói nem igazán tudtak hamar hozzászokni. És most essék pár szó a szereplőinkről: Sir Benjamin és Loveday összeházasodtak s már nagyban tervezgetik jövőjüket. Végül úgy döntöttek, hogy Loveday Holdszállásra fog  költözni. Miss Heliotrope és Digweed még nem házasok, de elég sokat töltik együtt napjaikat. Coeur De Noir ugyanúgy él, mint eddig azzal az apró változással, hogy már nem olyan gonosz és kemény szívű, mint az átok előtt, sőt nagyon megváltozott. Sokkal jobb a modora és mindenkivel szemben tisztelettudó lett.  A fia, Robin is nagy változáson ment keresztül ez egy hónap alatt: már nem fosztogat s vadászik, hanem inkább őrzi erdejét, melyet apja után fog örökölni. Igaz, még sokszor lóg a bandájával, de már nem vadásznak Mariára, mint régen. Apropó, Maria! E  több esemény leforgása alatt már jól kiismerte Holdföldét és mostmár tényleg saját otthonának tekintette, melyet sosem hagy el. Holdhercegnőként bőven  volt lehetősége megismerni. Tehát a völgy megmenekült, hála neki. Ha nem jött volna vidékre, az egész elpusztult volna. És ezt mindenki jól tudta, pontosan ezért rendeztek ennek alkalmából egy ünnepet. A rendezvényt Holdszálláson tartották, méghozzá mindkét család együtt ünnepelt. Ritka és szokatlan eseménynek számított ez, mivel eddig sosem voltak egy helyen, kivéve az átoknál, mikor visszaadták a gyöngyöket a tengernek. Maria épp a toronyszobájában készülődött az estélyre. Egy gyönyörű lila báliruhát húzott, amit még Londonból hozott magával. Legutóbb ott használta, mikor bálba ment édesapjával. Ó, milyen régen is volt az! A haját pedig félig felfogta és kontyba kötötte, majd rá egy szintén lila masnit tett. Lábára ezüst topánkát húzott s így már tényleg egy mesebeli hercegnő látványát keltette. Szinte már majdnem kész volt, mikor kopogtak az ajtaján.

- Szabad! - válaszolta. Loveday lépett be.

- Ugye nem zavarok? - kérdezte.

- Nem, dehogyis... éppen gondolkoztam.

- Micsodán?

- Hát...a mai estén. Tudom, hogy miattam rendeztük és mind büszkék rám, de ez nem csak az én érdemem. Csakis én törhettem meg az átkot, de maguk is sokat segédkeztek. És egy kicsit izgulok is...

- Persze, megértelek Maria, de hidd el, hogy aggodalomra semmi ok. És nehogy azt merd mondani, hogy nem érdemled meg ezt a dicsőítést, mert igenis megérdemled. Nagyon jó holdhercegnő voltál és neked sikerült, ami nekem nem, még akkor is, mikor a dolgok nem álltak mindig rendelkezésedre. Te megoldottad és ezt szeretjük benned, Maria. A kitartàsodat és makacsságodat. Így hát - fejezte be - a mai este lényege, hogy érezd jól magad és mindig önmagadat add.

- Ó, én nem is tudom, mit mondjak... köszi Loveday! - ölelte át - te nekem olyan vagy, mint egy anyuka. Vagy nem is. Inkább egy jóságos tündér.

- Nagyon szívesen - viszonozta ölelését -, de mostmár gyere, mert mindenki rád vár odalenn. Ja és gyönyörű a ruhád. Honnan van? - fogta kézen, miközben lesétáltak a lépcsőn.

- Londonból. Még a papa vette.

- Nagyon kedves lehetett az apukád - mosolygott a lányra.

- Igen, az is volt - sóhajtott.

Mikor leértek a hosszú folyosón keresztül a szalon elé, ahol a zongora van, megálltak. Loveday biztatóan megszorította Maria kezét, aki már cseppet sem izgult. 

- Várj meg itt, mindjárt jövök! - szólt, majd belépett a terembe, hogy szóljon férjének  és elkezdhessék az ünnepet. Egy pillanat alatt visszajött, majd beinvitálta Mariát is. Mikor nagybátyja megpillantotta elkezdte beszédét:

- Nos, akkor egy kis figyelmet szeretnék kérni! - Erre mindenki abbahagyta jelenlegi ténykedését s arra fordult. - Szeretném bemutatni az unokahúgomat, aki pedig eddig nem ismerte volna, ő Maria Merryweather. Mindenki tudja, hogy nagy változást hozott az életünkbe, mikor megjelent. S nem csak Holdszállást töltötte meg vidámsággal, hanem az egész völgyet. Még sokszor engem is meglepett kedvességével és sikerült derűssé varázsolnia otthonomat. És persze ne feledjük hőstettét sem, hogy a Merryweather büszkeség  ellenére megmentette otthonunkat az átoktól. Így hát a mai este őt ünnepeljük - emelte fel pezsgős poharát.- Koccintsunk Mariára! Erre mindenki kézbe vette sajátját s így szólt: - Mariára! 

Az üvegpoharak koccanása nagy zajt keltett a helyiségben. Mindenki mindenkivel koccintott, így járták körbe a termet. Mikor megvoltak mindezzel, Mariának volt annyi ideje, hogy körbenézhessen a vendégek között. Ott volt mindenki. Miss Heliotrope, aki Digweeddel beszélgetett, Marmaloude Jamben, aki az asztal körül munkálkodott s utána a konyha felé vette az irányt, a nagybátyja épp Lovedayjel beszélt valamiről. A De Noirok a terem másik felében voltak. Coeur De Noir nagyot húzott pezsgőjéből, miközben Dulaccal tárgyalt. Mellettük az ikrek nevetgéltek s azzal szórakoztak, hogy mindig elcsentek egy sütit a tálból, mikor senki se figyelt. Majd e hosszas szemle után Maria a terem végébe pillantott, ahol a négy De Noir srác bandázott. Hogy megváltoztak, mióta látta őket. Főleg Ő. A haja igaz ugyanolyan göndör maradt, de mintha magasabb lenne. És... egyre jóképűbb. Legutóbb akkor látták egymást, mikor együtt megmentették a völgyet az átoktól. Azóta nem volt alkalmuk találkozni, mivel a De Noirok hosszú vadászaton vettek részt az elmúlt hónapban. Kicsit sokat időzhetett rajta a szeme, mert észrevette s egy huncut vigyor kíséretében kérdőn felvonta szemöldökét. Erre Maria elvörösödött s zavarában lekapta tekintetét a földre. Ezután Marmaloude kijelentette, hogy kész a vacsora, így mindenki az étkező felé vette az irányt. Mindenki elfoglalt egy helyet, amit jónak látott. Maria tanácstalanul nézelődött keresve magának  egyet, de nem kellet sokáig nézelődnie, mert bácsikája így szólt:

- A díszvendégnek az asztalfőn a helye - mutatta.

- Robin! Gyertek, üljetek Mariához! Legalább mi, felnőttek is beszélhetünk - szólította öccsét Loveday. A többiek helyeslően bólogattak.

- Így a helyes! A fiatalok  együtt -mosolygott Jamben úr. A srácok nevetgélve elfoglalták helyüket a lány mellett, majd kezdetét vette a vacsora. 

- Lányoké az elsőbbség - nyújtotta Ricsi, Robin legjobb haverja Mariához a tálat. A lány udvariasan elfogadta s vett belőle. Míg ezt tette, a fiúk mosolyogva nézték. Majd miután végzett, odanyújtotta Robinnak, aki még csak egy köszönömöt se mondott. Ezután körbejárt a tál s közben furcsa történeteket mondogattak egymásnak. Maria nem igazán értette, hogy miről beszélnek, de mikor elhangzott, hogy: állati nagy fogás volt,  már sejtette, hogy a vadászatról  lehet szó. Elkalandoztak a gondolatai, így azt sem vette észre, mikor David kérdezett tőle valamit.

- Hercegnőő!! Itt vagy még? -kuncogott.

- Jaj, ne haragudj, elbambultam... Mit is mondtál? - kérdezte zavarodottan.

- Szóval te is szoktál erdei állatokra lesni? 

Nem. Egyáltalán nem szokott. Miss Heliotrope megtiltotta neki az ilyet. Meg amúgyis nagy állatbarát volt. Hogyan is fordulhatna  meg ilyen az eszében? Bár... néha előfordult már, hogy elbújt s meglesett egy üregi nyulat.

- Én csak nagyon ritkán, de általában, ha elkapok egyet, akkor rögtön el is engedem - vont vállat.

- Ja, hát mégis mit képzeltél? - harsant fel Gergő. - A Hercegnő nem olyan, mint mi.Meg amúgyis... még kell pár év, mire fürgébb lesz - mérte végig, ami Mariának nem nagyon tetszett s e mondatát halk kuncogás kísérte. Most lassúnak nézik! Igaz, amúgyis lassabb  náluk, de most úgy érezte, még jobban. Robinra pillantott, aki viszont nem nevetett a többiekkel, csak őt nézte. Arca kifejezéstelen volt. Vajon most mit gondolhat?

- Na és mit szoktál csinálni egy nap, Mariaa? - kérdezte Ricsi. - Olvasgatni szoktál? 

- Nagy ritkán.

- És kóborolsz még az erdőben? - érdeklődött David. - Mert, akkor vigyázz Robinnal! - erre az említett odakapta fejét s értetlen arcot vágott. - Ilyen kis hercegnőkre fáj a foga ám. És, ha elkap, már nincs menekvés a kezei közül...

Ezt Maria nem értette, viszont a fiúbanda jót mulatott e mondaton, kivéve Robint, aki gyengén rácsapott David fejére s most először az este folyamán megszólalt:

- Nyugalom, Maria, csak viccelődnek. Tudod, hogy soha nem tennék ilyet.

- Ó, dehogynem - szállt be  Gergő is. -,  elkap, aztán jöhet a csókcsata!

Ezt egy irtózatosan nagy nevetés kísérte, melyre minden vendég odafigyelt. Robin lehajtott fejjel, Maria pedig fülig pirulva  tűrte e jelenetet. Ő és Robin csókolóznak! Az lenne a szép álom!