Gergő "poénján" mindegyik fiú jót mulatott. Bár a felnőttek nem sejtették miről van szó, örömmel nyugtázták, hogy a fiatalok elvannak. Pedig, ha tudták volna, hogy mi a nevetés tárgya...Ezt bár Robin nem mondta ki, de most, hogy belegondolt jó ötletnek vélte, hogy néha hercegnőkre is vadásszon. Sokkal izgalmasabb lenne, mint a fürge üregi nyúl után iramodni, akinek szinte azzonnal nyomát veszti. És Maria nem is akármilyen hercegnő. Ő az eddigi legszebb lány, akivel valaha találkozott. Szinte eddig csak a klánból és kiskorából ismert lányokat, akik messze nem olyanok voltak, mint ő. Ezért hát nem csoda, ha beleszeretett, bár ezt még magának sem akarta bevallani. Ugyan már! Mégis miket képzel? Hiszen ő csak egy bandita, aki tisztességtelenül szerzi meg, ami az övé( bár igaz már csak egyre gyakrabban lopkodnak). Maria, pedig egy előkelő, finom úrihölgy, aki minden szabályt betart és ragaszkodik elveihez, miszerint a lopás bűn. Nem engedheti meg magának, hogy elrontsa a lány kifinomult modorát, melyet még Londonból hozott.Így hát elhatározta, hogy bármennyire is nehezére esik, de igyekszik visszatartani magát és minél ritkábban fog a jövőben találkozni vele. Azt az ötletét viszont meghagyta, hogy rávadászik, hiszen kár lenne kihagynia.
Maria eközben szintén elgondolkozott. A fiúk hülyéskedése ráébresztette arra, hogy mennyire is szereti Robint. Még abban az egy hónapban sem ment ki a fejéből, hogy mit érez iránta. Igen, be kellett látnia, hogy teljesen belehabarodott. Még annak idején Londonban sem volt olyan fiú, akihez ennyire vonzódott volna. És milyen jó volt, mikor együtt mentették meg a völgyet az átoktól. Onnantól kezdve úgy érezte, hogy sorsuk összefonódott. Nem ment ki a fejéből az a pillanat, mikor nagybátyja "ilyen a sors, nincs mit tenni" megjegyzése után összenéztek s egymásra mosolyogtak. Most, pedig mi van? Robin egyetlen mosolyt sem küld felé s még szóra is alig méltatja. Mintha neki semmit sem jelentett volna a közös munkájuk. Úgy érezte, hogy a fiú nem úgy érez iránta, mint ő. Talán nem is szereti?- Mariának ezek a gondolatok jártak a fejében s a sok töprengésben nagyon el is fáradt. A többi fiú nem zavartatva magát tovább beszélgetett s nem is sejtették, hogy milyen érzékeny témára tapintottak az előbb.Mikor már mindenki befejezte az evést Loveday megszólalt:
- Remélem, hogy mindenki jól lakott, mert az este további része tánccal fog telni. A vendégek egy elégedett bólintással feleltek s ez pont elég volt arra, hogy Benjamin megszólaljon:
- Digweed! Hozza ki kérem a régi lemezjátszót a szobámból!- mondta neki. Miközben Digweed elment, hogy eleget tegyen a parancsnak Maria látta, hogy Loveday odamegy Couer De Noirhoz és csöndben mond valamit neki, amit nem értett, mert olyan halk volt, hogy ellepte a hangzavar s erre az rábólint, majd Loveday visszatér a háziasszony szerepébe és utasításokat adva férjének és Jamben úrnak intézkedik előkészíteni a táncterepet.A két férfi arrébb tolta a padokat és az asztalt, kivéve egy kissebbet, amelyre rágcsálnivalók fognak kerülni, majd így kialakult egy nagy üres tér( lásd fenti kép). Ez pont alkalmas volt arra, hogy elférjen mindenki tánc közben. Mikor Digweed visszatért a lemezjátszóval és egy lemezzel a kezében betett egy lassú keringőt,amire már rögtön fel is kérte Miss Heliotropot, aki örömmel fogadta.Lovedayt természetesen Sir Benjamin kérte fel s lassan már mindenki a táncolókat nézte és körbeállva dúdoltak a keringő dallamára. Maria a fiúk mellett állt és irígykedve nézte, ahogyan nagybátyjáék és Digweedék táncoltak. Olyan boldogan tették mind ezt, hogy öröm volt rájuk nézni. Magában sokszor elképzelte, hogy ő is így táncol Robinnal s olyankor boldogság töltötte el. Annyira szívesen ringatózott volna a karjaiban. De hiába ábrándjai, mert úgy is tudta, hogy Robin nem fogja felkérni. Hogy honnan? Talán nyers modorából s kedvtelen hozzáállásából.
Robin szemszöge:
Ámulattal néztem, ahogyan nővérem Sir Benjaminnal táncol. Sugárzott róluk a boldogság és, hogy mennyire szeretik egymást. És erről is, mint mindig Maria jut eszembe. Az ő kedvessége s szépsége. Elképzeltem, hogy mi is így táncolnánk. Vagyis csak Maria, mert én még annyit sem értek hozzá. De hát ez nem csoda: errefelé nagyon ritkán vannak ilyen táncos esték. Nem úgy, mint Londonban, ahol viszont majdnem minden este rendeznek bálokat. Akármennyire is szerettem volna Mariával táncolni, nem lehet, mert akkor szerintem sokuknak csalódást keltenék tánctudásommal s köztük Mariának, amit aztán tényleg nem akarok.
A táncosok végül lepihentek, de a zene folyamatosan ment. Loveday odament öccséhez s odasúgta neki:
- Robin! Kérd már fel Mariát! Hát nem látod, hogy csak arra vár szegény? Nézd, milyen szomorú! Menj oda és vidítsd fel! Ennyit azért csak megtehet egy úriember! - rivallt rá.
Robin erre felkapta a vizet s ingerülten, már szinte dühösen s közel nem olyan halkan, mint nővére válaszolt:
- Azt én is látom, hogy szomorú, de ezt nem tehetem meg, még akkor sem, ha neked ez az egyetlen óhajod, Loveday! Hidd el, hogy nem én kellek ide neki, hanem tudom is én ki... Nem én vagyok az, akire vár, hanem egy igazán jó táncosra! Nálam jobbat érdemel, hidd el! És én meg sem közelítem azt az úriembert, akiről te hablatyolsz nekem! - kelt ki magából.
- Ó, hogy te mennyire önfejű vagy! De aztán ne csodálkozz, ha majd minden lány otthagy egyedül a bál után! - mondta mérgesen Loveday, majd visszament férjéhez.
- Nők! - legyintett utána, majd a többi sráchoz ment.
- Na mi van, öreg? Összekaptatok a tesóddal? - paskolták meg a hátát.
- Hát ja - húzott nagyot a pezsgőéből.
- Ez van. Ilyenek a nők, látod? Mindent túlreagálnak - mondta Ricsi vigyorogva. - Ha rám hallgatsz, ne vegyél mindent a szívedre. Annak sose jó a vége. Még így beszélgettek egy darabig, mikor látták, hogy David nincs is velük.
- Hát ez meg hova tűnt?- kérdezte Gergő.
- Nem tom. Az előbb még itt volt... lehet, hogy elment inni - mondta nevetve Ricsi. Nem kellett sokáig gondolkozniuk, ugyanis Gergő meglátta, majd egy huncut vigyor kíséretében így szólt:
- Nézzétek, srácok! Úgy látszik, valaki becsajozott... - utalt Davidra, aki épp Mariát készült felkérni egy táncra. Ekkor hangosan elkezdtek füttyögni s persze Gergő megjegyzése sem maradhatott ki a dologból:
- Hajrá David! Hódítsd meg a hercegnő szívét! Ezután természetesen mind jót nevettek. Maria e megjegyzés előtt örült annak, hogy valaki felkéri táncolni, de ezután már mindenki figyelme rajtuk volt, így teljesen zavarba jött s arca pipacspirosra váltott. David szintén zavarban volt, hiszen ő csak egy nyugodt táncra vágyott, nem pedig ilyen beszólásra. Rajta viszont kevésbé látszott meg, nem úgy, mint szegény Marián. Ennek ellenére Maria elfogadta a felkérést s hagyta, hogy a fiú bevezesse a táncterem közepébe, majd kezét derekára tegye s a másikkal pedig egymás kezét fogták. A lány rátette bal kezét David erős, magas vállára, majd kezdődhetett a tánc. Egyre jobban belejöttek s a végén már egyikük sem volt zavarban. Loveday és Benjamin mosolyogva, Miss Heliotrope csodálkozva, Robin pedig kissé irigykedve nézte őket. Olyan helyesek voltak együtt: Maria a szép, hosszú ruhájában, David pedig fekete öltönyében. Mindketten nagyon jól táncoltak, ezt meg kellett hagyni.
"Talán mégis fel kellett volna kérnem?" - vívódott magában Robin.
